Őrimagyarósd Község Önkormányzata

9933 Őrimagyarósd, Dózsa Gy. u. 23.

TOP-4.1.1-15-VS1-2016-00026 Orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása Őrimagyarósdon

Polgármesteri köszöntő

Tisztelettel köszöntöm a község honlapján böngészőket !

Községünk Vas megyében az Őrség keleti szélén található. A települést a Magyarósdi patak szeli ketté.

A községet 1270-ben V. István kiváltság levelében említik először. Jelentős volt a török időkben emelt erődítménye, és a hasonlóképpen 1664-ben elpusztult kolostora, mint nevezetes történelmi emlék.
Az Őrség legnagyobb evangélikus templomát itt emelték, és napjainkban a legnagyobb létszámú evangélikus gyülekezete is itt él.

A község mindennapjaiban meghatározó az idegenforgalom.
A településen 4 család várja a falusi turizmus keretén belül a pihenni vágyókat, mi több, egy 50 fő fogadására alkalmas, széleskörű szolgáltatási palettával rendelkező vendégház is megtalálható.
Megemlítendő még a télen – nyáron egyaránt működő ifjúsági diáktábor, amely 40 fő fogadására alkalmas.

Őrimagyarósd látképe a magasból

A települést minden oldalról erdő veszi körül, ezért híres egészséges, tiszta levegőjéről.
Őrimagyarósd az Őrségi Nemzeti Park része, nagyon sok ritka növény található a község természeti környezetében.

Várom Önt, hogy a nagy történelmi múlttal büszkélkedő községünk napjainkban meglévő értékeit élvezhesse.

Galéria